Kísérőszemély program

 

 

2018.06.17. vasárnap

Vezetett városnézés Mosonmagyaróvár történelmi belvárosában

17.00- kb. 18.30

 

 

Mosonmagyaróvár története több mint 2000 évre tekint vissza. Már a római korban őrhely a limes mentén Ad Flexum néven. Moson és Magyaróvár 1939-ben egyesült, s a már 1905-ben Magyaróvárhoz csatlakozott Lucsonnyal együtt alkotják a jelenlegi várost.

Az óvári vár a római település maradványaira a 13.-ik században ráépített és többször átalakított, szabálytalan négyszög alaprajzú épület. 1818-ban Albert Kázmér szász-tescheni herceg, Mária Terézia Habsburg uralkodó veje agrár-felsőoktatási intézményt alapított az épületben. Ennek jogutódja a vár épületében található Széchenyi István Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar.

A Deák téren áll az 1744-ben emelt Nepomuki Szent János szobor, a város egyik jelentős barokk emléke. A téren található az egy emeletes Habsburg főhercegi kastély, mellette látható Habsburg Frigyes padon ülő szobra.

A Fő utca ékessége a Cselley-ház, a gótikus jegyeket is viselő épületben a Hansági Múzeum ipartörténeti kiállítása, a Gyurkovics gyűjtemény, dongaboltozatos pincéjében pedig római kori kőtár látható.

A Cselley-háztól a Városház utcán át jutunk a város sétálóutcájára, a Magyar utcára. Itt áll a XVIII. században épült Szent Gotthárd plébániatemplom. Altemploma Habsburg Frigyes és felesége temetkezési helye.  A templom mellett látható Szent László szobor közadakozásból készült 1993-ban.

 

2018.06.18. hétfő

Egész napos kirándulás Győrbe

Indulás: 8.30

 

Csodás történetekkel átszőtt városnéző séta, melynek során Győr legértékesebb gyöngyszemeit ismerhetik meg. Barangolunk a barokk belváros szűk utcácskái és gyönyörű terei között, legendákat hallgatva és a középkor nyomait kutatva. Látogatást teszünk a Székesegyházban és megtekintjük a Szent László hermát is, ami Magyarország 3. legnagyobb szakrális ereklyéje. Gyönyörködhetünk a város panorámájában a Kilátótorony tetejéről és kis szerencsével a Városháza Dísztermébe is feljuthatunk. Igazán tartalmas program Győr 7 csodájával és egy kis meglepetéssel.

A vezetett program után délben menüebéd fröccskóstolóval, majd pedig szabadidő vásárlásra illetve a város egyéni felfedezésére.

Visszaindulás Mosonmagyaróvárra várhatóan 16.00 órakor.

További információ: http://turizmus.gyor.hu/cikk/latnivalok_a_belvarosban.html;  http://turizmus.gyor.hu/

 

 

2018.06.21. csütörtök

Ráadás kirándulás (egész napos)

 

Herend és a balatoni gyöngyszemek: Balatonfüred és Tihany

Indulás: 7.30

 

Herend

Kirándulásunk első állomása a világhírű Herendi Porcelánüzem, ahol nem csak a porcelánkészítés rejtelmeit ismerhetik meg, hanem akár festőecsetet ragadva saját kreativitásukat is próbára tehetik. Megcsodálhatják a Porcelánművészeti Múzeum állandó gyűjteményes és minden évszakban megújuló időszakos kiállításait, melyek ismertetik a manufaktúra fejlődéstörténetét. A porcelán világában tett kirándulást követően vásárolhatnak a Viktória Márkaboltban és élvezhetik az Apicius Kávéház vendéglátását. További információ: http://herend.com/

Egy igazi magyaros csárdaebédet követően egy kikötőbe vezető rövid séta keretében ismerkedünk az egyik legnépszerűbb balatoni várossal, Balatonfüreddel. A várost számtalan kulturális értéke és gazdag szabadidős programkínálata tette az egyik legvonzóbb turisztikai célponttá. A pár perces sétát követően hajóra szállunk, hogy közelebbről is megillatoljuk a magyar tengert. További információ: https://balatonfured.hu/

Fél órás hajókázás után érkezünk a Tihanyi félsziget ékkövéhez, Magyarország kétségtelenül egyik legszebb városához, ami olyan különlegességeiről híres, mint a tihanyi visszhang, az Ófalu, a Barátlakások és a Tihanyi Bencés Apátság. A félsziget legfőbb látványossága a közel ezer éves Bencés Apátság, a díszített barokk templommal, a XI. századi altemplommal és I. András király kriptájával. A szerzetesi jelenlét pedig még különlegesebbé teszi az Apátsági Múzeum amúgy is felejthetetlen élményt nyújtó kiállítását. A múzeum különleges értéke a kőtár, de időszaki egyházművészeti, képzőművészeti kiállításokat is rendeznek itt. Az épület nevezetessége az is, hogy az utolsó magyar királyi pár, IV. Károly és felesége, Zita királyné itt töltötték utolsó magyarországi napjaikat 1921. október 26-tól 31-ig, mielőtt Madeira szigetére száműzték őket. A szobák, melyeket a királyi pár használt, ma a múzeum részeként megtekinthetők. Az Apátsági Múzeumban látható a barokk templom restaurált kórusa és sekrestyéje. Bemutatják a templom faragott berendezését és a karzatot, amit Stuhlhof Sebestyén (1723 k. -1779) készített.

Érdekes látnivaló lehet a barátlakások megtekintése is. Az Óvár keleti oldalában, a sziklafalban a XI-XIV. század között ortodox görög szertartású remeték vájták ki celláikat, kápolnájukat és ebédlőtermüket keleti típusú laura-rendszer szerint. Ez a Kárpát-medencében, sőt Közép-Európában az egyetlen, aránylag épségben maradt remetetelep. Az Apátság és a Múzeum meglátogatása után szabadidő keretében sétálhatnak az Ófaluban és kis szerencsével akár részesei lehetnek a több millió levendula virágzását ünneplő rendezvénysorozatnak.

További információ: http://www.tihanyiapatsag.hu/Tihanyi_Bences_Apatsag.html

 

A program egy gyors vacsorával zárul, majd 19 óra körül indulunk vissza Mosonmagyaróvárra.